November 8-án hétfőn az iroda zárva lesz.
November 9-én reggel 7:00-kor és 10-én este 18:00-kor igeliturgiák lesznek.
November 11-én, az Óbudai Szent Péter és Pál Főplébánia Templomban, este 6-kor Őri Imre atya újmisét celebrál.
November 14-én a 18:00-i szentmisén, Dr. Cserháti Ferenc püspök úr fogja kiszolgáltatni fiataljainknak a bérmálás szentségét. Kérjük a kedves Testvéreket, akik nem érintettek, hogy a szombat esti, vagy a vasárnap 9:00-i szentmisén vegyenek részt! Megértésüket köszönjük!
A sekrestyében kapható Szent Teréz Anya elmélkedéseiből készült imakönyv 500 Ft-ért. Ennek bevételét karitatív célokra használják fel, amint látható, a templomunk kerítése is ebből a forrásból szépült meg. Andrási Zoltán és Bartek Dániel tanár urak, szeretetből festették le. Isten áldja meg Őket! Azzal tudjuk megköszönni munkájukat, ha megvásároljuk a könyveket!
Új Ember asztali-, fali- és zsebnaptár, valamint az Új Ember Kalendárium kapható a sekrestyében.
Közeledik az év vége, mikor is egyházi hozzájárulásunkkal támogathatjuk templomunk, plébániánk kiadásait. Megtehetjük ezt irodaidőben a plébánián, vagy a sekrestyében, illetve átutalással. Számlaszámunk: 11703006-20040187