November 15-21.

Ma (november 14.), a 18:00-i szentmisén, Dr. Cserháti Ferenc püspök úr fogja kiszolgáltatni fiataljainknak a bérmálás szentségét.

November 20-án szombaton 17:00-18:00-ig Szentségimádás lesz.

November 21-én vasárnap, a 18:00-i szentmisét Varga Gábor atyáért ajánljuk fel.

Már előre hirdetjük, hogy a jövő hét végén, minden szentmisén, a Karitász javára lesz gyűjtés!

November 23-án, kedden 17.00-tól várjuk szeretettel mindazokat, akik jó hangulatban, közösségben szeretnék elkészíteni családjuk adventi koszorúját. Nagyon szép koszorúk szoktak készülni, érdemes lesz eljönni. Alap kellékekről gondoskodunk, csak díszítést kell hozni, egyéni ízlés szerint. A jó hangulat mellett lesz forralt bor, tea és a kisebbeknek kézműves foglalkozás. A program a plébánia udvarán lesz-szabadtéren, meleg öltözet javasolt.

A sekrestyében kapható Szent Teréz Anya elmélkedéseiből készült imakönyv 500 Ft-ért. Ennek bevételét karitatív célokra használják fel, amint látható, a templomunk kerítése is ebből a forrásból szépült meg. Andrási Zoltán és Bartek Dániel tanár urak, szeretetből festették le. Isten áldja meg Őket! Azzal tudjuk megköszönni munkájukat, ha megvásároljuk a könyveket!

Új Ember asztali-, fali- és zsebnaptár, valamint az Új Ember   Kalendárium  kapható a sekrestyében.

Közeledik az év vége, mikor is egyházi hozzájárulásunkkal támogathatjuk templomunk, plébániánk kiadásait. Megtehetjük ezt  irodaidőben a plébánián, vagy a sekrestyében, illetve átutalással. Számlaszámunk: 11703006-20040187

A szentmise hirdetései
Kapcsolat

Békásmegyer-Ófalui Szent József
Plébánia

Plébániai iroda: 1038 Budapest, Templom utca 18.
Hivatali órák:
Hétfő: 10:00–12:00
Kedd: 14:00–18:00
Péntek: 14:00–18:00
Telefon: +36 1 454 0571
E-mail: bekaspleb@communio.hu
Kórházlelkészség (éjjel-nappal hívható):
+36 1 213 9620

Szent József Plébánia számlaszáma:
OTP 11703006 – 20040187