Taizéi imaóra

Szeretettel hívunk és várunk minden érdeklődőt szeptember 16-án 19.00-tól Taizéi imaórára a Szent József templomba!

Ezt megelőzően, szeptember 4-én a reggel 9.00-i mise után Halmos Szilvi vezetésével elpróbáljuk az énekeket. Ide is szeretettel várjuk azokat, akiknek van kedve az énekeket előre megtanulni, és az imaórán egy kis kórusban részt venni.

Mi is az a taizéi imaóra?

A protestáns Roger Schütz, vagy ahogyan a legtöbben ismerik Roger testvér 1940-ben vásárolt egy házat a franciaországi Taizében, ami a nácik által üldözöttek menedékévé vált. Tevékenységükre fény derült, így neki is menekülnie kellett. Amikor 1944-ben visszatérhetett már többen csatlakoztak hozzá. 1945-től árva gyerekeket és német hadifoglyokat is befogadtak. Közösségük a kiengesztelődés jeleként kívánt élni az erőszak által megtépázott Európában. 1949-ben hetedmagával szerzetesi fogadalmat tettek, így jött létre egy keresztény, ökumenikus szerzetes közösség. Mára a százat is meghaladja a nagyjából 30 országból származó katolikus, evangélikus, református, anglikán szerzetesek száma. 1973-ban lehetőséget kapott a közösség, hogy mindannyian a katolikus egyház áldoztatásában részesüljenek. Roger testvérnek és a mai taizéi közösségnek is az elsődleges hivatása a közösségben láthatóvá váló kiengesztelődés, az Istennel való élő közösség. Roger testvér a szívében hordozott minden embert, minden népet, különösen a fiatalokat és a gyermekeket. A közösség iránti szenvedélyes szeretet hatotta át. Ezzel a lelkiséggel találkozhatnak ma is, az egész évben mindenki előtt nyitva álló Taizébe látogatók, valamint az évről-évre megrendezésre kerülő nemzetközi találkozókon résztvevők is. Ez a lelkiség folytatódik tovább a közös imádságban. Az imaórák egyedi hangzásvilágú, könnyen megtanulható meditatív énekekből állnak.

Tapasztaljuk meg a mi kis közösségünkben is az egység erejét, Isten szeretetét!

Töltsünk együtt egy órát 09.16-án, nagyon várunk!
A szervező csapat nevében: Halmos Szilvi és Vámos Lidi

A szentmise hirdetései
Kapcsolat

Békásmegyer-Ófalui Szent József
Plébánia

Plébániai iroda: 1038 Budapest, Templom utca 18.
Hivatali órák:
Hétfő: 10:00–12:00
Kedd: 14:00–18:00
Péntek: 14:00–18:00
Telefon: +36 1 454 0571
E-mail: bekaspleb@communio.hu
Kórházlelkészség (éjjel-nappal hívható):
+36 1 213 9620

Szent József Plébánia számlaszáma:
OTP 11703006 – 20040187