Szeptember 9-15.

A jövő héten mindennap lesz szentmise.

Szeretettel hívunk mindenkit a korábbi évekhez hasonló módon rendezett taizéi imaórával egybekötött szentségimádásra templomunkba, 2024. szeptember 27-én pénteken, 19.00-tól. Az ezt megelőző vasárnapon, szeptember 22-én a reggel 9.00-i mise után elpróbáljuk az énekeket – ide is szeretettel várjuk azokat, akiknek van kedve az énekeket előre megtanulni, és az imaórán egy alkalmi kórusban részt venni.

Az Óbor-Kör, a Boldog Salamon Kör és a Kincső Néptáncegyüttes sok szeretettel hívja és várja a plébánia egész közösségét az idei, fergetegesnek ígérkező szüreti felvonulásra és bálra szeptember 21-én szombaton. A program 10:00-kor szentmisével kezdődik, majd a szőlő és bor megáldását követően felvonulunk Ófaluban. Délután sok-sok fellépőt láthatnak a látogatók, végül pedig magyar és sváb táncházzal zárjuk a napot. A programokat 10:00-22:00 tartjuk. Mindenkit nagy szeretettel várunk, egy-egy tálca süteménynek nagyon örülünk!

A Szent József Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium felsőtagozatos és gimnazista rajzszakkörös diákjainak, valamint tanáruknak, Tremmel Hudik Katalin képzőművésznek közös kiállítása nyílik a Szent József Házban. A diákok az Ars Sacra Fesztivál hívószavára, „Az igazság békét teremt” Izajás gondolatára reflektáltak alkotásaikkal. A kiállítást 2024. szeptember 13-án, pénteken 18.30-kor Szili András plébániai kormányzó nyitja meg, közreműködik Steinbach Marcell gitárművész. A tárlat – kedd kivételével – szeptember 27-ig minden hétköznap 14:00 és 18:00 között látogatható.

A Budapesti Katolikus Kórházlelkészség önkéntes beteglátogatók jelentkezését várja a Főegyházmegye területén lévő budapesti, esztergomi, dorogi, visegrádi és pomázi kórházakba. A soron következő képzés 2024. október 5-én indul. A képzésre jelentkezni a Kórházlelkészség (06-1) 224-86-40-es telefonszámon lehet hétköznap 8:00-16:00 között szeptember folyamán.

A szentmise hirdetései
Kapcsolat

Békásmegyer-Ófalui Szent József
Plébánia

Plébániai iroda: 1038 Budapest, Templom utca 18.
Hivatali órák:
Hétfő: 10:00–12:00
Kedd: 14:00–18:00
Péntek: 14:00–18:00
Telefon: +36 1 454 0571
E-mail: bekaspleb@communio.hu
Kórházlelkészség (éjjel-nappal hívható):
+36 1 213 9620

Szent József Plébánia számlaszáma:
OTP 11703006 – 20040187