Szeptember 11-17.

A héten minden nap szentmise lesz a szokott időben.

Szeptember 22-én pénteken, 19:00-tól a szentségimádás keretében Taizé imaórát tartunk. Ezt megelőzően, szeptember 17-én a reggel 9:00-i mise után elpróbáljuk az énekeket – ide is szeretettel várjuk azokat, akiknek van kedve az énekeket előre megtanulni, és az imaórán egy alkalmi kórusban részt venni.

Szeretettel várjuk a gyerekeket és fiatalokat hittan órákra. Az órák időpontjai a hirdetőtáblán (és a honlapon) megtekinthetőek. Tervezünk bérmálkozó csoportot is indítani, mely első találkozása októberben lesz, az óra időpontja a plakáton megtalálható.

A hittanórák szeptember utolsó hetében kezdődnek, az ovis és alsós korosztály számára; az első alkalom egy évnyitó piknik lesz, melyre nagy szeretettel várjuk az új hittanosokat is! A hittanos piknik időpontja: szeptember 27-én 17.00-kor  a plébánián.

A Szent József Katolikus Általános Iskola és Gimnázium szeretettel meghív mindenkit a XVII. Ars Sacra Fesztivál keretében megrendezett „Áldott légy, Uram, és minden alkotásod!” című kiállítás megnyitójára szeptember 14-én, csütörtökön 19:00-ra a Szent József Házba. Az iskola rajzszakköröseinek, valamint képzőművésztanáruk, Tremmel Hudik Katalin alkotásai lesznek láthatóak. A művek az Ars Sacra Fesztivál hívógondolatára, „Keresd a békét!”, valamint a teremtett világ szépségére, csodájára és annak megóvására reflektálnak. A kiállítást megnyitja Szili András plébániai kormányzó, közreműködik a Szalézi Ifjúsági Zenekar néhány tagja, Nyáry Lőrinc vezetésével. A tárlat 29-ig minden hétköznap 14:00 és 18:00 között látogatható.

A szentmise hirdetései
Kapcsolat

Békásmegyer-Ófalui Szent József
Plébánia

Plébániai iroda: 1038 Budapest, Templom utca 18.
Hivatali órák:
Hétfő: 10:00–12:00
Kedd: 14:00–18:00
Péntek: 14:00–18:00
Telefon: +36 1 454 0571
E-mail: bekaspleb@communio.hu
Kórházlelkészség (éjjel-nappal hívható):
+36 1 213 9620

Szent József Plébánia számlaszáma:
OTP 11703006 – 20040187