Március 21-27.

Március 22-én és 23-án igeliturgiák lesznek.

Március 20-27-ig lesz a Karitász Csoport tartós élelmiszer gyűjtése az Egyházközségünkben élő rászorultaknak, ahogy ez minden évben lenni szokott.

Adományaikat leadni a sekrestyében, vagy irodaidőben a plébánián lehet.

Előre is köszönjük a segítséget!

A Boldog Salamon Kör mindenkit szeretettel vár március 25-én, pénteken 18 órára a Szent József Házba, Tenk László festőművész kiállításának megnyitójára. A közönséget a képekre hangolja Sipos Mihály, a Muzsikás Együttes tagja és felesége, Kardos Mária, közreműködik Szarvas József színművész. A kiállítás április 15-ig munkanapokon 14 és 18 óra között tekinthető meg. Másnap, március 26-án, szombaton 10 órai kezdettel Gyümölcsoltó napot tartunk a Szent József Házban és annak udvarán, a Tündérkertben. 11 órától pedig a Kolompos együttes jótékonysági koncertjére várunk mindenkit a ház nagytermébe. A belépés ingyenes, adományokat elfogadunk az ukrajnai menekültek javára.

Húsvéti lelki nap: további információ, jelentkezés

A szentmise hirdetései
Kapcsolat

Békásmegyer-Ófalui Szent József
Plébánia

Plébániai iroda: 1038 Budapest, Templom utca 18.
Hivatali órák:
Hétfő: 10:00–12:00
Kedd: 14:00–18:00
Péntek: 14:00–18:00
Telefon: +36 1 454 0571
E-mail: bekaspleb@communio.hu
Kórházlelkészség (éjjel-nappal hívható):
+36 1 213 9620

Szent József Plébánia számlaszáma:
OTP 11703006 – 20040187