Június 22-28.

A kormány a veszélyhelyzettel összefüggő szabályok módosításáról döntött a héten. Ennek értelmében az emberek közötti másfél méteres távolságot már nem írják elő kötelezően, s a maszk, vagy más orrot és szájat eltakaró eszköz viselete is csak bizonyos helyeken kötelező (pl: tömegközlekedés, üzletek, patika), nagyobb helyeken azonban nem (pl: színház, mozi stb.). Mivel a jogszabály a templomokról külön nem rendelkezik, így azok is az utóbbi kategóriába tartoznak, ahol a maszk viselése nem kötelező. 500 fő fölötti rendezvények zárt helyen továbbra sem tarthatóak. A kézbe áldozás fenntartása és a szenteltvíztartók üresen tartása továbbra is javasolt.

Június 23-án kedden és 24-én szerdán reggel ½ 8-kor igeliturgia lesz!

Június 27-én szombattól már a templomban lesznek a hétvégi szentmisék is, kivétel a vasárnap fél 10-es, mely egyelőre továbbra is a Szent József Ház kertjében lesz.

Július 6-10-ig szövőtábor lesz Budakalászon. Elsősorban felső tagozatos és gimis fiatalok jelentkezését várják. Részletek a templomajtón megtalálhatók.

A szentmise hirdetései
Kapcsolat

Békásmegyer-Ófalui Szent József
Plébánia

Plébániai iroda: 1038 Budapest, Templom utca 18.
Hivatali órák:
Hétfő: 10:00–12:00
Kedd: 14:00–18:00
Péntek: 14:00–18:00
Telefon: +36 1 454 0571
E-mail: bekaspleb@communio.hu
Kórházlelkészség (éjjel-nappal hívható):
+36 1 213 9620

Szent József Plébánia számlaszáma:
OTP 11703006 – 20040187