Adventi lelki nap

December 3-án, 8:00-i kezdettel Jánosa Domokos atya vezetésével, adventi lelki napot tartunk.

Jelentkezni a sekrestyében kihelyezett lapon és online űrlapon lehet. Jelentkezési határidő november 25. Mindenkit szeretettel hívunk és várunk!

MEGHÍVÓ

Kedves Plébániai Közösség!

Szeretettel hívunk Benneteket Adventi Lelkinapunkra, amelyet december 3-án tartunk a Szent József Házban, Jánosa Domokos atya előadásával, gondolataival készülve az ünnepre.

Sokatokkal voltunk együtt tavasszal a Nagyböjti Lelkinapon, annak az örömét és kegyelmét hordozva arra gondoltunk, hogy szeretnénk rendszeressé tenni a hitünk két nagy ünnepére való készület e formáját itt a Plébánián, magunkhoz, egymáshoz és a Jóistenhez közeledve.

Az Adventi Lelkinap menetét a következők szerint tervezzük
  • 8:00-8:30 Szentségimádás a templomban gyónási lehetőséggel
    majd 9-kor kezdődnek a programok a Szent József Házban. (Itt is be lehet csatlakozni, akinek korai a 8 órás kezdés.)
  • 9:00-10:00 Domokos atya első előadása
  • 10:00-11:00 csendes elmélkedési/imaidő a hallottakról (templomban, sétálva, Szent József Házban, illetve tervezünk egy csendes szobát alkotási lehetőséggel), és ez idő alatt is lesz gyónási lehetőség
  • 11:00-12:00 Domokos atya második előadása
  • 12:00-13:00 közös „batyus” ebéd
  • 13:00-14:30 6-8 fős kiscsoportos beszélgetés az előadás témája alapján
  • 15:00-16:00 szentmise a Szent József Házban
Néhány gyakorlati gondolat
  • jelentkezni a lenti formon lehet, de emailt nem használó hívekre gondolva, a sekrestyében is lesz kihelyezve egy papír, ahova felírhatják magukat a jelentkezők. Jelentkezési határidő: november 25., természetesen utána is lehet, de nekünk fontos lenne látni, hogy hány főre készüljünk
  • batyus ebédet tervezünk, amihez kérünk mindenki járuljon hozzá kapacitása szerint, akár egy kis pogácsa, saláta, pár szendvics, 1-2 palacsinta, de egy pár szem bolti aprósütemény vagy péksütemény is tökéletes lehet
  • 1500 Ft-ot kérünk fejenként a költségekre, amit egy kihelyezett dobozba tudtok majd a helyszínen bedobni
  • a pontosabb témával kapcsolatban még írunk, egy pár készületi kérdést és elmélkednivalót is tervezünk majd megosztani Veletek.

Akinek bármilyen kérdése/észrevétele lenne, azt az adventilelkinapofalu@gmail.com email címen bátran felteheti.

Nagy örömmel és készülettel várunk Benneteket, gyertek minél többen!

A szervezők

A szentmise hirdetései
Kapcsolat

Békásmegyer-Ófalui Szent József
Plébánia

Plébániai iroda: 1038 Budapest, Templom utca 18.
Hivatali órák:
Hétfő: 10:00–12:00
Kedd: 14:00–18:00
Péntek: 14:00–18:00
Telefon: +36 1 454 0571
E-mail: bekaspleb@communio.hu
Kórházlelkészség (éjjel-nappal hívható):
+36 1 213 9620

Szent József Plébánia számlaszáma:
OTP 11703006 – 20040187