Szeptember 30-Október 6.

A jövő héten minden nap szentmisén vehetünk részt a szokott időben.

Október 5-én szombaton a 18:00-i szentmisét Dr. Erdő Péter bíboros úr fogja celebrálni, melynek keretében fiataljaink bérmálkozás szentségéhez járulnak. Kérjük a kedves híveket imádkozzanak értük!

Szeretettel várjuk a gyerekeket és fiatalokat a hétfőtől kezdődő hittan órákra. Az órák időpontjai a hirdetőtáblán megtekinthetők.

Szerdánként, a pénteki alkalmak mellett,  október 2-ától újabb lehetőség nyílik a rendszeres szentségimádásra az esti igeliturgiát, vagy szentmisét követően. Ezeken a csendes alkalmakon a gregorián himnuszok mellett a fatimai imádsággal imádkozunk az Egyházért, papjainkért, valamint új és szent papi és misszionárius hivatásokért és a bűnben élők megtéréséért.

Szeretettel és nagy örömmel hirdetjük, hogy Plébániánk felsős korosztályának november 16-17 között Lelki Napot szervezünk. A Lelkinap mottója: “Lelki önvédelem” Meghívott diakónus: Mesics Richárd. Már nagy izgalommal készülünk, hogy a gyerekeknek, korukhoz illesztett formában tudjuk megmutatni, hogy Jézus mindenkor életünk legfőbb forrása. A részletekkel hamarosan érkezünk. Addig is az időpontot próbáljátok szabaddá tenni: november 16. reggeltől, november 17-én a reggeli szentmiséig. Helyszín: a Plébánia. A költség várhatóan 5000 Ft/gyermek (ami, ha gondot okoz bármely családnak, jelezzétek és megoldjuk). A jelentkezés regisztrációhoz kötött, amit a hirdetőtáblán elhelyezett plakáton található linken tudtok megtenni. Jelentkezési határidő: október 25.

A KACS – Keresztény Anyuka Csoport és az ÉI – Édesanyák Imája közösség nevében szeretettel hívjuk és várjuk a plébániai közösség női tagjait, október 5-én szombaton tartandó női lelki napra! A lelkivezető Lócskai Kinga Ferences Szegénygondozó Nővér lesz. A lelkinapunk megkoronázásaként a Szent József Házba érkezik az “Élet szent” című, Molla Beretta Szent Janka édesanya, orvos életéről, életáldozatáról szóló kiállítás is. Ez a lelkinap hétvégéjén, vagyis október 4 – 6-ig  megtekinthető lesz félórával a szentmisék előtt és után.  Október 6-án vasárnap, a 9 órai szentmisét követően tanúságtétel lesz Szent Janka életszentségéről. Részletek a plébánia honlapján olvashatók, ahol a szombati napra is lehet regisztrálni!

A szentmise hirdetései
Kapcsolat

Békásmegyer-Ófalui Szent József
Plébánia

Plébániai iroda: 1038 Budapest, Templom utca 18.
Hivatali órák:
Hétfő: 10:00–12:00
Kedd: 14:00–18:00
Péntek: 14:00–18:00
Telefon: +36 1 454 0571
E-mail: bekaspleb@communio.hu
Kórházlelkészség (éjjel-nappal hívható):
+36 1 213 9620

Szent József Plébánia számlaszáma:
OTP 11703006 – 20040187